Cailey

317 || [You must be registered and logged in to see this link.] || ♡

Kiábrándító. A tudat, hogy nem lesz itt velem az az ember, akit annyira szeretek fáj nem is értem, hogy lehet, és hogy engedhetem el, mert nem tudom elengedni, nem is akarom, de nem is elvesztettem. Annyira dramatikusan fogom fel ezt, mintha épp szakítottunk volna, pedig nem, és nem is fogok vele szakítani, ez nem olyan helyzet, mint ami korábban volt. Őt nem hagynám ott senki miatt sem, nincs olyan nő, se senki, és semmi, ami miatt elfelejteném az én Bailey-met. Oh Bailey, nagyon hiányzol.
A csomagjaimat rángatom magam mögött, nem mondták ki lesz a szobatársam, elvileg a nevek az ajtóra vannak kiírva, de engem már az összezavar, hogy minden máshol van, vagyis, nekem másnak tűnnek a folyosók, mintha ezeken még sosem jártam volna. De az lehetetlenség, mivel minden kis zegzugot ismerek ezen a helyen, így nincs olyan hely, ami számomra teljesen ismeretlen lenne. Az pedig fizikai képtelenség, hogy áthozták ezeket a folyosókat valahonnan máshonnan, olyan nincsen, ez eddig is itt volt csak... Az én agyam rövid, csak ez lehet a magyarázat.
Nem is igen foglalkozva tovább ezzel az ajtóhoz érek, amin az a bizonyos szám, ami a csodálatos bilétán is a kulcs mellett, így rá is veszem magam, hogy elolvassam a feliratot. Cody Marton. az Martin, de nem baj, mindenkinek lehet egy rossz napja, hogy elírja a nevet, esett már meg velem is. Mondjuk akkor Zack dolgozatára írtam a saját nevem az övé helyett, hogy abból mekkora balhé lett. Viszont az én nevem alatt olyan év áll, amire nem gondoltam volna soha, minden megfordult a fejemben, de ez nem. Bailey Pickett. Ez biztos csak félreértés, de az ajtó nyitva van, így a szobatársam biztosan bent van, így benyitok, ott pedig tényleg Bailey-vel találom szembe magam. - Hogyhogy itt vagy? - döbbenek le, láthatja rajtam, hogy nem a nem tetszés beszél belőlem, hiszen még a cuccaimat is csak az ajtóban hagyom, hogy odamehessek hozzá, és megölelhessem, annyira hiányzott.